A sötétség bűvölete

Rochester minden erejét megfeszítve kényszerítette magát a lehetetlenre: hogy megölje a lányt. Mint akkor, mikor a lány anyját megölte, csak meg kellett húznia a ravaszt. Akkor miért volt olyan nehéz rákulcsolni az ujjait? Miért nem tudta hozni a formáját? Rápillantott az előtte a félelemtől megbénult lányra, és egyszerre megértette, hogy miért nem ölhette meg. Mélyen, legbelül eltemetve lelt rá a válaszra: mert szerette őt. Szerette, olyan mély, szenvedélyes szerelemmel, amivel csak azt lehet szeretni, akit az ember igazinak nevez.

Ashley-t rémülettel töltötte el a Colt nevű fegyver, amelybe már hosszú percek óta belebámult. Azt hitte, hogy egy rossz álomban jár, és ha megcsípi gyönyörű bőrét, akkor felébred. Azonban miután keze és karja is tele volt csípésnyomokkal, már bebizonyosodott, hogy nem álom ez az egész. Adrenalin úszkált az ereiben, és azt alkalmazta, amit általában nem: elkezdett beszélni.

- Tudom, hogy meg fogsz ölni, igen. De előtte megmondanád miért? Vagy legalább azt elmondhatnád, hogy ki vagy te? Mert azt tudom, hogy még sohasem láttalak – hadarta el. Szégyellte, de néha stresszhelyzetben megeredt a nyelve, és összefüggéstelen mondatokat zagyvált. Ráadásul értelmetlen monológja sokszor csak hátráltatta, mert nem koncentrált arra, amire kellett volna. Most azonban támadója látszólag tanácstalanul nézte őt, úgyhogy kénytelen-kelletlen tovább beszélt. Arról persze bőszen hallgatott, hogy a barátja, Brandon CIA ügynök, és bármelyik pillanatban betoppanhat.

Rochester leengedve a fegyvert, egy darabig csak hallgatta a lány locsogását, de nem igazán fogta fel a hozzá intézett szavakat. Ennek ürügye lehetett volna Ashley folyamatos beszéde, vagy a kintről jövő morajlás, de Rochester az igazi okának a saját tanácstalanságát vallotta. Fogalma sem volt, hogyan tovább. Mindig előre kifundált terv szerint haladt, és e tervek végkimenetele mindig halállal végződött. Azzal viszont még egyszer sem számolt, hogy a szíve miatt nem tudja majd végrehajtani az egyiket. Nem szabadott hagynia, hogy az érzelmei felülkerekedjenek rajta. Ő a híres-neves James Rochester, aki mindig véghezviszi, amit akar.

A férfi újra a lány gyöngyöző homlokához szorította a fegyvert és halkan a fülébe súgta:

- Ha nem jössz velem, agyonlőlek. Nem érdekelnek a szánalmas kérdéseid, sem a még annál is szánalmasabb életed. Nekem édesmindegy, hogy élsz-e, vagy halsz. Ha most velem jössz, akkor nem biztos, hogy lelőlek. Ha nem jössz velem, akkor esélyed sincs.

Ashley a félelemtől fásultan bólintott egyet, s Rochester biccentve vette tudomásul, hogy meggyőzte a lányt, majd csendesen kinézett a folyosóra.

Nyolc óra környékén rendszerint ébredezni kezdtek a betegek és hangosan nyögve kérték a gyógyszerüket vagy hozzátartozóikat. Az esti kavalkádban a férfi könnyűszerrel kereket oldott, és mire egy fehér színű Audi kanyarodott a parkolóba, Rochester mellett már Ashley is bent ült a fekete Range Roverben. Ashley az ablakon keresztül nézte az aranyszínű felhőket, amelyeket egyenként, hatalmas szeretettel pingáltak az utolsó napsugarak. Az aranyszín felhők táncot lejtő társaikat várták, hogy együtt kezdjék meg az útjukat a pajkos szellő hátán. S az izzó alkony úgy terült a tájra, mint ahogy a nagyváros kéményeiből a füst alászállt, a szellő ezüst csipkét font a Nap utolsó sugaraiból, s végül holdvilág vonja be a csendes tájat. Rochester szinte érezte, ahogy Ashley kezét a kezében tartja, s a vágy fájón hasított belé.

A Hold végre véglegesen átvette az uralmat. Az ég könnyű, fekete gyászlepelként lebegett felettük, s csillagok millióival ékesítette magát…

Hazaérve Rochester első dolga az volt, hogy helyet adjon a lánynak, így a vendégszobába vezette és megmutatta, hogy hova pakolhatja le a dolgait, amit a lány lakásából áthoztak ide. Sorban megmutatta a fürdőszobát és a nappalit. Ashley álmélkodva tekintett körbe, mert a férfi látszólag tiszta helyen élt; pedig a lány gyűrött ruhákra, koszos padlóra és igénytelenül széthagyott ennivalóra gondolt. Ez megnyugtatta, ami jól jött, tekintve, hogy egy bérgyilkossal kellett eltöltenie az éjszakát. Egyedül a port furcsállotta, - mert abból minden polcon pihent egy kevés – de inkább nem tette szóvá.

- Csak a nevedet áruld el – nézett rá a férfire a lány esdeklőn.

- A nevem… - kezdte el Rochester és egy szívdobbanásnyi ideig átfutott az agyán, hogy azt mondja, Edward, de végül elvetette – A valódi nevem James. Ezt jól vésd az eszedbe, mert az egész világon összesen csak négy élő ember tudja a nevemet, téged beleértve. Úgyhogy jól teszed, ha erről mélyen hallgatsz. Azt, hogy miért kellett volna megölnöm téged, számomra nem túl világos, ezt szeretném kideríteni, de ehhez a Te segítséged is kell. Nem én akartalak megölni, utasítottak rá. De én nem foglak megölni. Egyelőre. Segítened kell, így egy darabig nálam fogsz lakni, amiről senki sem tudhat. A tulajdon szüleid sem. De ha nem fogod be a szádat, akkor kénytelen leszek én befogni – nevetett és idegesen hallgatózni kezdett. Ashley-t látszólag nem elégítette ki a férfi magyarázata.

- Miért hinnék Neked? – kérdezte kihívóan a férfitól, és igyekezett magabiztos arckifejezést vágni. Keresztbefont karjait dacosan tartotta mellkasa előtt.

Rochester kutatóan nézett a lány barna szemeibe. Nagyon jó emberismerő és megfigyelő hírében állott. Most is csak arra gondolt, ami a lány gyengéje volt.

- Több oka is van, hogy miért hinnél nekem. Az első az, hogy ha nem jössz velem, nagy bajban leszel, ugyanis a világ egyik legjobb bérgyilkosával állsz szemben – fogta suttogóra a hangját – És van még egy nem igazán elhanyagolható tény. Ha sikerrel járunk, a végén megtudhatod, hogy ki volt anyád gyilkosa – játszotta ki az adu ászát Rochester. Ashley a férfi előtt hullott darabjaira: a kezét ernyedten lógatta és könnyek gyűltek a szemébe. Mit nem adott volna azért, hogy rájöjjön melyik szörnyű ember ölte meg az édesanyját, aki a legjobb anya volt a világon, kívánni sem kívánhatott volna nála jobbat. - Holnap elkezdjük a nyomozást, amilyen korán csak tudsz, kelj fel – mosolyodott el a férfi biztatóan, majd látva a másik értetlen arckifejezését segítségül még hozzátette – Tudod, megkeressük ki akart téged megölni - Rochester szinte nevetve ejtette ki ezeket a szavakat, és gúnytól csöpögő hangnemére is szüksége volt érzelmei palástolásához.

Ashley csendesen megvárta, míg a férfi bemegy a fürdőszobába, és csak utána kezdett el kipakolni új lakhelyére. Egészen nagy szobát kapott, fehér fallal és krémszínű bordűrcsíkkal. Fehér bútorok voltak benne, és egy csillár, ami azonnal a lány kedvencévé vált. Előszedte kinyúlt sortját és egy fehér pólót – ezeket használta pizsama helyett, mert sosem érezte értelmét annak, hogy fölöslegesen vegyen egy alváshoz használatos ruhaszettet is. Többször is átfutott az agyán, hogy vajon milyen nyomozásba kezdenek együtt. Ashley azt sejtette, hogy a férfinek nem igazán lesz éppen rá szüksége, mert úgy látszott, egyedül is tökéletesen megvan. Mikor már nem hallotta Rochester dalolászó mély hangját a zuhany alól, előmerészkedett a szobából, majd amint a férfi kijött, ő is bement a fürdőbe, hogy hűsítő zuhanyt vegyen.

Rochester eközben előszedett egy ajtókeretbe csavarozott térképet, és egy piros filccel szájában, egy kék filccel pedig a kezében, jelölgetésbe kezdett a térképen - így találta őt Ashley még akkor is, mikor már kijött a zuhany alól.

A félmeztelen férfit nem zavarta a lány tekintete, ami egyébként folyamatosan követte mozgását. Ashley letelepedett mellé, és próbálta megfejteni a férfi által felrajzolt pontok közötti összefüggéseket.

- Nem gondoltam volna, hogy tetoválásod van – jegyezte meg a férfi, miközben felállt, hogy fehérneműs fiókjából előhalásszon egy köteg névjegyet és fényképet.

Ashley szeme az alkarjára vándorolt, ahol három szárnyaló madár volt felvarrva. A szárnyasok fecskék voltak, és mindegyiket fekete tintával karcolták Ashley bőrébe.

- Ha elmondom, mit szimbolizálnak, akkor cserébe te is mondd el, hogyan szerezted azt a sebhelyet a jobb lapockádon! - mutatott az összevarrt sebhelyre a férfi jobb lapockáján. A lányt valójában nem érdekelte sem a férfi vágása, mely a karján volt, sem a számos sebhelye, csak beszélgetni akart, minél tovább, hogy feloldódjon és a férfinek se tűnjön fel idegessége.

- Ezt a sebet körülbelül tizenhárom évesen szereztem, mikor édesanyámat megölték, én pedig megpróbáltam megvédeni. A gyilkos férfi az én ablakomon át jött, én pedig egy teniszütővel próbáltam meg leütni, azonban úgy tűnt, hogy meg sem kottyant neki. Leverte az egyik üvegvázát a szobámban és a hátamhoz vágta. Az egyik üvegszilánk belefúródott a hátamba, de én mintha meg sem éreztem volna. Folytattam a küzdelmet, de akkor egy pisztolyt fogott rám, én pedig megijedtem a Haláltól, és szabad utat adtam neki. Egyenesen az anyámhoz ment és lelőtte. Apám nem vitt el a kórházba, pedig a hátam rendesen vérzett. Azzal vádolt, hogy miattam ölték meg anyámat. Az üvegszilánkot magam húztam ki, aztán elmentem a kórházba, ahol összevarrták. Apám utána sokáig nem szólt hozzám és elkezdett inni. Amíg tizenhat nem lettem, folyamatosan megvert az alkoholizmusa miatt. Körülbelül tizennyolc lehettem, mikor leállt mindkét veséje. Kórházba szállították. Meglepő, de éppen a St. Thomas’ kórházba vitték be, ahonnan többé nem jött ki. A halálos ágyán az volt az utolsó mondata, hogy: James, te nem vagy a fiam – emlékezett vissza a férfi és maga is meglepődött nyers őszinteségén. Ezt a történetet még soha, senkinek sem tálalta ki, pontosan azért, mert ez egy olyan féltve őrzött titka volt, amit ha elmondott, sebezhetőbbnek érezte magát. Benji volt az egyetlen, aki az apja és őközötte történt zűrökről felületes leírást kapott, de az igazságot még a hacker sem tudta.

Ashley egészen meglepődött a férfi sorsán, holott tudta, hogy alig másfél órája ez a férfi meg akarta őt ölni, most mégis sajnálta.

- Ne aggódj, James, az én tetoválásom sem a legvidámabb történet. Az én édesanyámmal is egy gyilkos végzett. Épp egy koraesti zuhanyt vettem, hogy felfrissítsem magam, míg vártuk haza az apámat. Nem tudom pontosan, hogy a barna hajú férfi hogyan került a házunkba, mert a biztonsági rendszernek azonnal aktiválódnia kellett volna. Lementem inni a földszintre, és anyát a saját vérében találtam. Mindketten tudtuk, hogy már nem lehet őt megmenteni, így csak néztem, ahogy a szemem láttára adja fel a harcot a fájdalom ellen. – Ashley szeme csillogott a könnyektől – Utána különböző érettségi vizsgáim lettek volna, de én alig bírtam végigcsinálni őket. Mindig lejátszódott előttem anya halála. Év végén elmentem egy tetoválószalonba és csináltattam három madarat anya emlékére. Egyet a bátorságáért, egyet a kitartásáért és egyet a szeretetéért. Hogy mindig őrizzem őt magamon.

Rochester nem akarta most a lány tudomására hozni azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Ő ölte meg az anyját. Inkább haláláig őrzi ezt a titkát is a többivel együtt, gondolta, de nem tudta elfeledni azt a nyomasztó gondolatot, hogy ártott az ártalmatlan, szeretett lánynak. Ártott annak, aki védtelen volt, aki nem tett semmit, s ezt keserű szájízzel konstatálta. Egy darabig még hánykolódott az ágyában, összegyűrve a lepedőt és a párnát, utána viszont ahhoz az eszközhöz fordult, amihez mindig, ha gondja akadt: a gyilkoláshoz. Eltemetett emberi érzelmei felülkerekedtek rajta, dühét le kellett vezetnie valahogyan. Felöltözött és elhajtott… Az éj leple alatt újra démonná vált.

xXx

Másnap reggel Ashley a redőnyökön át beszűrődő fények cirógatására, és csendre ébredt. Túlságosan nagy volt a csönd, ami miatt arra következtetett, hogy a férfi belemerült munkájába. A lány mezítláb osont a konyháig, ahol a krómozott falióráról meglepetten olvasta le a tényt, miszerint dél volt. Kutatott egy darabig a hűtőben némi étel után, de kénytelen volt beérni egy pohárka hideg tejjel. Nagy kortyokban itta a hűvös nedűt és a bérgyilkos eltűnésén gondolkozott. Az világos volt, hogy Rochester nem volt otthon. De akkor hol lehetett?

Jobb dolga nem lévén, Ashley elhatározta, hogy segít a férfinek, és mivel más munka nem volt, nekiállt takarítani. A ház leporolása közben meglepő dolgokra bukkant. A függöny mögött mesterlövész állvány bújt meg, a nagy franciaágy alatt fekete dobozban különböző méretű, és átmérőjű pisztolyok pihentek, a festett tájképet ábrázoló kép kerete mögött pedig kések és pengék voltak. Ashley így utólag már nem csodálkozott a férfi tegnapi viselkedésén, mikor a fehérneműs fiókjából húzott elő egy köteg fontosnak vélt papírt, vagy amikor szétcsavarozva talált egy ajtókeretet. Amíg otthon élt, mindig Ő ment ki az újságért, és mivel általában semmi érdemlegeset nem talált benne, gyorsan átlapozta, majd kihajította a kukába. Azonban nem tudhatta, hogy a férfi olvassa-e, Ashley pedig nem szerette volna kivívni a haragját. Kinyitotta a bejárati ajtót és felvette a teraszra hajított papírköteget. Megszokásból most is átfutotta a sorokat, elsiklott minden lényegtelen pletykán, azonban egy vastag betűs címet nem tudott nem észrevenni. Újabb áldozat, újabb öngyilkosság? Nem lehetett nem észrevenni egy kissé elmosódott fekete Range Rovert a mellékelt fénykép hátterében. Ashley agyán kétségbeesetten futott át a gondolat. Ha James Rochester igazat mondott, márpedig nem úgy tűnt, mint aki hazudik, akkor Ő egy bérgyilkos. Ez nem vicc. Nem volt itthon. Egy gyilkosság történt kora hajnalban, és a fénykép hátterében az a fekete autó állt, amelybe Ashley és Ő is beszállt. Ez egyet jelent, mégpedig azt, hogy a bűncselekményt James Rochester követte el – tört elő Ashley agyából a gondolat. Ő pedig ezzel a gyilkossal él egy fedél alatt. Bármennyire ártalmatlannak is tűnt tegnap a férfi, Ashley nem kockáztathatott. El kellett tűnnie innen.

Mielőtt azonban a félelem egy orrhosszal is győzhetett volna elméjében, a józan esze felülkerekedett.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Drága Olvasó!

Ha ezt a fejezetet olvasod, az azt jelenti, hogy elértünk a negyedik fejezethez! Köszönöm a támogatásodat és kitartásodat, nagyon sokat jelent számomra! A következő fejezetben párosunk egyre többet fog megtudni a másikról és elkezd fejlődni a jellemük is... De Rochester állt vajon az újabb gyilkosság mögött is, vagy valaki más? És Ashley vajon mit tesz ezután?
Már naptárilag is beköszöntött a tavasz, és remélem hamarosan a meteorológusok is úgy gondolják már, hogy itt van ez a csodás évszak. Addig is, kabátot fel, és olvassatok sokat! :) Remélem, ez a fejezet is elnyerte a tetszésedet, nekem ezt is élmény volt írni!

Ölel,

Tiziano Aimée