A londoni Baker
Street 101 B házszám alatt nem átlagos ház állt. Bár elsőre egy lakályos,
kétemeletes sorháznak látszott, dísztéglákkal díszítve, de ha az ember beljebb
lépett volna, láthatta, hogy a függöny mögött mesterlövész állvány bújt meg, a
mindig bevetett, franciaágy alatt fekete dobozban különböző méretű, és átmérőjű
pisztolyok pihentek, a festett tájképet ábrázoló kép kerete mögött pedig kések
és pengék voltak. A tulaj látszólag gondos ember volt, hiszen az ágy bevetett,
a polcok takarítottak voltak, egyszóval az egész ház makulátlanul állt. De,
ahogy a mondás tartja, a látszat néha csal. Ha a szemlélődő alaposabban
szemügyre vette volna a takaros sorházat, láthatta, hogy a kertben inkább csak
gaz van, mintsem fű, hogy a polcok valójában porosak, csak a könyvek vannak
katonás sorban, és hogy a házban lakónak alig van néhány személyes holmija.
Mert a szobákban nem voltak fényképek, fésűk, semmilyen személyes holmi.
Egyetlen tükör árválkodott a nappaliban, ahol most a ház lakója és egyben
tulajdonosa nézte magát. De nem azért, hogy megtudja, hogyan néz ki, sokkal
inkább azért, hogy lássa, mennyire változik el az arca, ha kék kontaktlencsét
illeszt a szemeire. Senki sem gondolta volna, hogy mi a tulajdonos munkája vagy
a neve. A házat hamis névre vette, pontosan azzal a névvel, amivel dolgozott
is. Edward Smith birtokolta a házat, és taxisofőrként dolgozott. Azt azonban
senki sem sejtette, hogy Edward Smith azonos James Rochester világszinten
körözött bűnözővel. Ami a foglalkozását illette, Rochester valójában
kémikusként végzett, ám a kenyerét rablással és alkalmanként bérgyilkolással
kereste. Természetesen ez a legtöbb embert megrémisztette, így Rochester
felvette az Edward Smith álcát és senkinek sem adta ki a valódi nevét és
adatait. Egy idő után megszokta a titkolózást és hamisítást – az élete szerves
részévé vált, s a harmincas éveiben járó férfi nem akart ezen változtatni.
Barátai nem voltak, és nem is lehettek volna. Nem szeretett volna senkivel sem
hosszabb vagy mélyebb kapcsolatot kialakítani – legyen az férfi, vagy nő – mert
ha túlzottan ragaszkodott volna bárkihez is, nem lehetett volna szakmája
legjobbja. Így viszont „alvilági” körökben csak Farkasként emlegették. Nem
ismerte el, és nem is voltak ellenségei, mert más volt, mint a többi gyilkos.
Nem szégyellte magát a gyilkolásai miatt, nem érzett lelkiismeret-furdalást
áldozat iránt. „A cél szentesíti az eszközt” mondogatta magának a
kiszámíthatatlan férfi, és maga sem tudta megmondani valójában mi is a célja,
de ez nem is érdekelte. Az áldozatokkal lassan végzett, kegyetlen volt és
őszinte. Sosem játszott nyílt lapokkal, hiszen abban mi lett volna a kihívás
számára? Szerette az adu ászt megtartani a végére és mindig sikerül
kijátszania. Ráadásul gyilkosságai után csak róla folytak a hírek, ezt pedig
szerette. Hízelgett neki, hogy mindenki róla beszél, s úgy érezte: végre
fontos.
Most viszont egy
veszélyesebb gyilkosságra készült. Egy nagyon veszélyes játékra, ahol a
legapróbb mozzanat is hatalmas hiba lehetett. Ám Rochester ezúttal is
felkészült volt. Szétfeszítette a szemeit, és beleillesztette a
kontaktlencséket, majd beleejtette két zsebébe a már előzőleg kikészített két
üvegcsét. Végül beült a taxiba és elhajtott. Mert kinek lenne gyanús egy taxis?
Ki hinné azt, hogy bérgyilkos? Rochester átkozottul jó emberismerő volt, tudta,
hogy az „ártatlan” taxisofőrt senki sem gyanúsítaná egy gyilkosságban. Csak
annyi volt a dolga, hogy beépüljön a szolgálatba, elmenjen az emberéért és
végezzen vele. A férfi pár kanyar után befordult egy közeli mellékutcába és
kivárta, míg az aktuális áldozata kisétál a rendelt taxijáért. Rochester terve
egyébként pofonegyszerű volt, már-már felületes. Csak oda kellett mennie az
emberéért, beültetnie a taxijába és soha többé nem hozni vissza.
Miután a dúskeblű
nő beült, a férfi udvariaskodva becsukta mögötte az ajtót, beült a vezetőülésbe
és megkérdezte az úticélt, habár már tudta.
- Hova vihetem,
hölgyem? – kérdezte, cseppet sem túljátszva a szerepét. Tökéletes volt, a nő
mit sem sejtett.
- A Spring
Gardens-nél tegyen ki, ha lehet – mosolygott rá a kövérkés nő, aki valójában
hatalmas kozmetikus céget birtokolt.
Rochester
bólintva vette tudomásul a hallottakat és ment a cél felé. Természetesen tovább
hajtott a Spring Gardens-nél és egy közeli iskolába vezette az áldozatát. A nő
eleinte tiltakozott, de a férfi egy klisés „pisztoly-a-tarkóhoz” mozdulattal
betessékelte a rémült nőt a kivilágított épületbe, ami így, este már csak a takarítóknak
szolgált munkahelyül, - az utolsó órák már késő délután véget értek. Rochester
egy üres tanterembe vezette a nőt és egy székre ültette. A legújabb „játékát”
csak most próbálta ki először. Mint mindig, ezúttal is a szerencsére bízta.
Elővett egy cigarettát és miközben beszédében szünetet tartott mélyen megszívta.
- Ne féljen,
lehet, hogy nem hal meg – mosolygott a férfi negédesen, hangja viszont jeges
volt. – Felajánlok magának két lehetőséget – húzta elő zsebeiből a két
üvegcsét, amikben egy-egy fehér kapszula volt. – Az egyik kapszulában méreg
van: cián, ami azonnal hat és meghal. A másik kapszula nem rejt mérget, tehát
tovább élhet. Én felajánlom a választási lehetőséget; Ön választhat egy üveget,
benne a kapszulával, azt Ön veszi be. A másikat én. Egyszerre vesszük be. Aztán
az egyikünk túléli, a másikunk nem.
A csend nagy
lepedőként vette körül őket s a nő egyre jobban átadta magát a félelemnek. Rochester egyenletesen kifújta a füstöt, ami nagy füstkarikává állt össze.
- És, ha nem
veszem be? – kérdezte a nő, mire a férfi előrántotta a fegyverét és a nő
homlokához szorította. Kezdett kifogyni a béketűréséből. Egy áldozat ne
kekeckedjen!
- Akkor biztos
meghal. Így van esélye – a férfi jól tudta, hogy így a saját életét is kockára
teszi, de miért ne? Így van benne kihívás.
A nő elvette az
asztalról az egyik üvegcsét. Belátta, hogy nem menekülhet, és talán tovább élhet.
Lecsavarta a lapos tetőt az üvegről és kivette a tablettát. Talán tovább élhet…
Megfogta az ujjai közt a fehér kapszulát és megforgatta. Aztán hirtelen bekapta
és lenyelte. Eközben Rochester is letekerte az üveg fedelét és bekapta a kis
tablettát…
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Drága Leendő Olvasók!
Felkerült
az első fejezet, remélem tetszik. Sajnos még nem tudom, mikor kerül fel a legújabb fejezet, de amint erőm és időm engedi, máris felteszem. Addig is bátran írjatok, szeretnék hallani
felőletek! És nem utolsó sorban, a fejezetről mit gondoltok? Vajon
Rochester most is túléli?
Tiziano Aimée
Szia! :) Természetesen benne vagyok a cserében, máris kiraklak ^^ ♡
VálaszTörlésKöszönöm! ^^
TörlésHalihó drága! ^^ Természetesen mehet a csere, kint is vagy! ^3^ Xx~
VálaszTörlésKöszönöm! ^^
TörlésDrága Tiziano Aimée!
VálaszTörlésMár régóta nem írtam neked kommentet - az utolsó jókívánságomat is a másik blogodra írtam - és már itt volt az ideje, hogy újra írjak, és olvassam a történeteidet, mert meg kell, hogy mondjam, érdekes látásmódod van. :)
Egy kis bevezető: tudod hogy találtam rá erre a blogra? Hát éppen olvasgatok, nézegetek mindenféle fanfic alapú történeteket, novellákat és mit látok?! Tiziano Aimée chatben cserét kért. Mivel azt az oldalt, akitől a cserét kérted, nem láttam még a másik blogodon, rákattintottam a nevedre, hogy vajon most hova írogatsz! És mit látnak szemeim: egy újabb blog! Ha te tudnád, hogy én ennek mennyire megörültem! <3 Nagyon szeretek olvasni, pláne olyanoktól, akik tehetségesek és nincs minden mondatukban három helyesírási hiba. (Micsoda alliteráció!) Szóval elolvastam az első fejezetet és NAGYON tetszik. Nem tudom, hogy a másik blogodon egy ideje miért nincs komment, *szomorú ábrázat* de örülök, hogy megint nekikezdtél egy történetnek. :)
A lényeg, hogy nagyon ügyesen, összeszedetten írsz, én pedig már megint nagyon sokat jártatom a szám, és egy hosszú kommentet hagyok itt neked. Hát, sajnálom, de ilyen hosszúra sikeredett. Remélem, megéri. Ja, és majd elfelejtettem: nagyon jó választás a krimi, mert ritkán szoktam ilyen műfajban olvasni, és blogokon se sokfelé láttam, mindenhol valami 1D/5SOS fanfic megy.
További kellemes csütörtököt és nagyon sok ihletet kívánok!
Remélem, mielőbb hozod a következő fejezetet! :3
Ölel,
Amelia W. J.
Utóirat: a fejezetben feltett kérdésedre válaszolva... Hát, szerintem Rochester megint túléli, bár nem értem, hogy miért szeret játszani az életével. Mert abból csak egy van. Nem? :) Mondjuk, kicsit sikerült olyan őrült figurára megalkotnod. :)
Drága Amelia!
TörlésNagyon megijedtem, amikor megláttam az e-mail értesítőt a postafiókomban, aztán rájöttem, hogy csak komment érkezett. :)
Örülök, hogy így vagy úgy, de megtaláltál. Örülök, hogy örülsz. És boldog vagyok, hogy a tehetséges jelzővel illetsz. Én korántsem gondolom, hogy tehetséges lennék. :D Én is ismerek olyan embereket, akik mindennap csak annyit mondanak, hogy: annyira (ez már a cenzúrázott változat) elegem van a suliból. Reméltem, hogy tetszeni fog, hát, ez most bejött. :) És akkor most jöjjön a neheze...
A másik blogomat be fogom zárni, mert egy bizonyos kommentelő olyan kommentet és annyit írt, ami csípi a csőröm. :) Viszont megnyitottam ezt, illetve még egy blogot, sőt van egy harmadik új blogom is, amit egy tehetséges társíróval írok. Szóval a régi blogot bezárom, de három másikat kaptok helyette, erről mindenkit kiértesítek időben, hogy fel tudjatok iratkozni.
Köszönöm az újabb bókokat! És én egyáltalán nem bánom, hogy olyan hosszú kommentet hagytál nekem - öröm rá válaszolni. Én is azért választottam krimit, mert minden tele van fanfiction-ökkel. (És nem is igazán hallgatok az áétalad említett bandáktól számokat... Szóval írni sem tudnék róluk)
Neked meg kellemes hétvégét!
Megpróbálom gyorsan hozni a fejezetet! :)
Millió puszi,
Tiziano Aimée
Utóiratra válaszolva: A megérzésed helyes lesz... De nem teljesen. Majd meglátod, nem szeretném lelőni a poént. :) Talán még ő sem érti, hogy miért játszik az életével, te viszont zseniálisan megfogalmaztad: őrült. Mélyebbre kéne ásni a lelkében, hogy megtudjuk a problémáit. Valami biztosan történt...
Furcsa úgy beszélnem, hogy közben pontosan tudom, hogy mi történt, hiszen én alkottam meg a történetet! :D
Szia!
VálaszTörlésNagyon-nagyon röstellem, hogy nem válaszoltam a chatben, most vettem észre, hogy írtál, így inkább azonnal idesomfordáltam, s bocsánatképp elolvasom a történetet. Bár, ha jobban belegondolok, akkor akkor is elolvastam volna, hogy ha a csoportokban akadok bele a blogba. :)
Ó, és milyen jól tettem, hogy benéztem! Nagyon tetszik az alapötlet, a fogalmazásod is remek, a vége miatt pedig utállak. :D
Megyek, s olvasom is a többit! <3
Ciara ××
Drága Ciara!
TörlésSemmi gond, örülök, hogy egyáltalán visszaírtál! Örülök, hogy ennyire tetszik, s köszönöm feliratkozásod is! ♥ Igen, nyugodtan tessék csak utálni! :D
Ölel, Tiziano Aimée